Homokba írt szerelem

Tűzforró nyár volt,
száz hullám táncolt,
s ellopta mind
szívünknek hangjait!
S percenként újra,
meg újra átírta dallamát
az a „voltegyszer” érzés,
mi éppen arra járt.
De nézd, csak emlék már
a vágyba fulladt éj,
a tűzbe fulladt vágy!
Több volt, mint játék,
s tegnap bár fájt még,
de holnap már
más csókja vár!
HOMOKBA ÍRTUK AZT A SZÓT, ÉS HITTÜK, MINDÖRÖKKÉ TART,
DE HULLÁMOKBA FULLADT MÁR A RÉGI TENGERPART.
A TEGNAPOKNAK LÁBNYOMÁT A SZÉL SÖPÖRTE SZÉT.
ENNYI VOLT! VÉGET ÉRT!
Álmoktól ébren
álltunk a fényben,
nem volt már éj,
s nem voltak nappalok.
Testedhez bújtam,
s megsúgtam, mint égi angyalod,
ha meghal az érzés,
majd én is meghalok.
De nézd, csak emlék már
a vágyba fulladt éj,
a tűzbe fulladt vágy!
Több volt, mint játék,
s tegnap bár fájt még,
de holnap már
más csókja vár!